Minden év végén a Pantone vállalat megválasztja a következő év hivatalos árnyalatát, ami 2018-ban nem más, mint az ultra viola. A Pantone szerint ez az árnyalat egy titokzatosan merész, misztikus szín, ami spirituális hatással rendelkezik, de mégis könnyed és kellemes a szemnek.
Lee Eisenman, a Pantone igazgatója azt mondta, „A lila egy bonyolult szín. Bonyolult világban élünk, ezért egy bonyolult színt választottunk.”
Laurie Pressman, a cég alelnöke szerint az év színe nem csupán azt jelenti, mi a trendi, hanem ez egy reflektálás is arra, hogy mire van szüksége a világnak ma.
Ennek nagy hatását érezhetjük a lakberendezésben is. Akik nem kedvelték eddig a lila színt, azoknak is ajánlott kalandozni az ultra violával. Ennél a színnél is érvényes az elv, miszerint a kevesebb néha több! Először ki lehet próbálni egy-egy gyakran cserélt kiegészítőn, például párnahuzaton, ágytakarón, ágyneműn, függönyön. Hasznos tanács lehet, ha nem szeretnénk 90-es éveket idéző enteriőrt akkor ne fehérrel kombináljuk az ultra viola színt.
Aki viszont kedveli a klasszikus hangulatot annak kötelező a szín mellé párosítani pár fémes kiegészítőt, márvány felületet, földszíneket az egészen világostól a sötét árnyalatokig.
Ebben a színben egy irreális, mesevilágba csöppenünk. A fantázia ölt benne testet. Akinek elnyerte tetszését ez az árnyalat nyugodtan használja nagyobb felületeken, akár falakon. Fontos, hogy legyen ellenpont és ne váljon nyomasztóan sötétté az enteriőr tőle.
Pár hasznos tipp, hol ne és hogyan használjuk az ultra viola színt:
Ne használjuk:
– kis terekben
– gyerekszobában
– teraszon
– télikertben.
Hogyan, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy a mi világunk de ki akarjuk próbálni:
– kisebb kiegészítők használata
– lámpák elhelyezése
– díszpárnahuzatként
– ágynemű/ágytakaró használata.